ez a megjelenített bejegyzések közöl a 250. de sok van amit piszkozatba hagytam vagy egyszerűen csak piszkozatba pakoltam. ahogy ígértem, bezárom ezt a blogot, de olvasgatni továbbra is lehet a régi bejegyzéseket.
a kispál is búcsút intett hát én is.
itt megtalálsz:
vúúúúúúúúúú nah kinek a képe van ott a budapesti képek között^^ http://hurock.deviantart.com/journal/33775689/
amúúúúgy bár nem hiszem, hogy látszanak, 2:50 van és már megint rossz voltam. a sims. a három. csak még ezt csak még azt és hoppp elrepült az idő... időközben leszakadt az ég is, tehát arra hivatkozva megnéztem még egyszer a neptunt =] de most csend van. szóval öhmmm izééé... kéne aludni?
ma [ami tegnap volt] találkoztam Sziszivel <3 ^^
a mai nappal megkezdtem a szülinapi ajándékom elfogyasztását. nem ez nem egy torta vagy csoki 15-e óta az már elfogyott :D ez a Q10 kúrám, amit azért kaptam, hogy ne legyek beteg. mármint majd szeptemberben. bár most erre kevesebb esélyt látok tekintve, hogy a mononukleózishoz képest egy megfázás vagy infulenza már semmi. az, hogy mozgok szerintem még jobbat tesz. egy életre előre megkajáltam már minden gyógyszert.
olyan sokan gratuláltatok itt is meg mindenhol máshol, meg vagyok hatódva <3 lassan felfogom azért a dolgokat. tegnap egy károlis srác felvett msn-re 3. éves a btk-n töri szakos.ő abban a hitben jelölt, hogy majd én egy btk-s leszek de azért így is rengeteg dolgot mondott, szóval már nagy meglepetések nem fognak érni.
szerintetek otp vagy cib? hol az egyik, hol a másik ugrik elő mindenhonnan. mind a kettőnek elég sok atm-je van bár kétség sem fér ahhoz, hogy az otp jár ebben az élen. nem mintha azt tervezném, hogy majd állandóan felveszek. még életemben nem volt bankártyám szóval nehéz a döntés, az egyiknél kulti program a másiknál nemzetközi diákigazolvány. az otp 24 éves koromig tekint juniornak aztán fizessek, a cib addig amíg van nappalis tanulói jogviszonyom. persze az igénylésre majd csak a beiratkozás környékén kerítek sort. addig lehet ötleteket adni, esetleg más bankot is ha az valamiért még jobb.
ezt meg nagyon megszerettem:
történt egyszer [tegnap], hogy kimentem volna pont ott partyra de aztán egy magam lettem volna az meg úgy nem izgi. ezért a kombinóról leszáltam blahán haza metróztam beestem az ajtón, neki mentem apu laptopjának és veszettül nyomtam az f5-öt. ez egy átlagos[?] felvételi eredmény hirdetés. túl szárnyalva a ponthatárokat kényelmesen elfoglalhatom helyemet szeptemberben mint joghallgató. még mindig nem fogtam fel, hogy végül az lett amit szerettem volna.
ma kigyüjtöttem a szóba jöhető okj-s szakokat:
Pénzügyi - számviteli ügyintéző [anyu miatt főleg, de azért van benne fantázia utána jöhetne egy mérlegképes könyvelő]
Rádióműsor vezető [hiszen ezt már csináltam is 2-3évig de most még papírom is lenne és háttér tudásom is]
Mozgóképgyártó [ezzel elégíteném ki magam, mivel a szinház és filművészetiről lemondtam]
Fotóriporter [egyértelmű]
Alkamazott fotográfus [egyértelmű]
Filmtechnikus [lásd. Mozgóképgyártó]
persze az aerobikot se hagyom abba a heti 4-5 most meg van, remélem ezt majd akkor is tudom tartani. tehát valószínű nem sok szabadidőm lesz egyetem, okj, mozgás, csekély számú barátaim <3 és a fiúúúm.
szeptemberben blogot költözteteket vagyis egy teljesen újat csinálok máshol, ahogy ígértem.
megtaláltam a gólyatáboros infókat is: augusztus 23-26 Siófok
ezen kívül semmi info. egyszer majd biztos kell menni beiratkozni. a táborban még nem vagyok biztos, majd elválik...
ott hagytam abba, hogy 20 éves lettem. szép kerek szám kaptam szép kerek[?] ajándékokat. köszönöm mindenkinek a köszöntéseket így utólag is, de asszem mindekinek válaszoltam :]
csütörtökön vagyis 15-én családi ünneplés volt, szülők és Robi nah meg a macska^^ pénteken lementünk balatonra, hogy Frankkal [aki szintén 20 lett de ő 14-én] és a kis csapattal együtt legyünk. ennek eredménye, hogy itthon a szunyok már meg sem csípnek mert hely nem maradt neki. de mégis a már meglévőkbe döfnek egyet.
vasárnap martonvásáron voltunk. nagyonnagyon jó volt. már reggel 10re oda mentünk, vittünk tortákat, innivalót, magunkat és Dávid ajándékát. igen Dávid is most lett 20 : D ő 13-án. csináltam kint egy hatalmas tál salátát, sütögettünk a kertben, beszélgettünk és este 7ig voltunk. közben Petivel elmentünk, ő deszkázott én meg fotóztam. képek a flickr oldalamon.este Robinál aludtam^^
hétfőn Szaszával voltam, mamutban nézelődtünk, beszélgettünk és végül még hozzá is felmentem. visszakaptama cipőm, megnéztük a fellépését a fúvós zenekarral dvd-ről. aztán haza és alvás.
kedden Robi eljött értem az allee-ba onnan meg haza villamosoztunk. főztünk, ettünk, tvztünk és zZzZzZzz.
szerda az ma van : D hát semmi extra még. Robi itt hagyta a mobilját azért felugrott. beszéltem Szilárddal megyünk ötkertbe.
csütörtökön asszem aludni fogok, aztán allee, aztán pont ott party. persze oda is Szilárddal megyek de remélem majd Róbert is csatlakozik ha végzett.
amúgy beneveztem a Goldenblog 2010-re a blogot kompley kategóriában, remélem örül neki^^
majd mesélek mi volt. meg minden.
annyira imádom ezt számot, hogy feltöltöm a dalszövegét gmail-re majd a csudijó telefonommal letöltöm.
és tényleg tudom.

régen nem írtam, de élvezem a nyarat. Robi, munka, extra sok szabadidő, barátok, heti rendszeres elfoglaltságok.
a bal oldali kis listámról lehúzásra kerül a fuji finepix s1600, ezt kaptam ugyanis Robitól aki nem bírta kivárni a 15-t és már csütörtökön oda adta a szülinapi ajándékomat. Nikivel voltunk aznap a costában és Őt is oda hívtuk aztán mikor kettesben maradtunk akkor kaptam meg *-*Először csak hápogtam mint egy kacsa és nem is akartam elhinni. Aztán meg dobáltam a frufrum mint most is. Ezzel fejezem ki általában azt ha valami tetszik, kb. mint egy kutya.... nem a kutya a farkát csóválja de nekem csak frufrum van. Most abban a fázisban vagyok, hogy húúú sok kép kell de jaaaaj le ne merüljön az elem. De aztán mégis bekapcsolom, féltem és harapok ha már nyúl hozzá. Amúgy a gépet szombat hajnalban Chrisnek kereszteltük. Szóval Chris most alszik abban a "fotós" táskában ami már egy jó ideje porosodott a szekrényben.
Dius meg megy éledezni, olyan rossz ez a matrac, majd valamit kitalálok. Legalább az egyikünk aludjon jól de az Ő legyen.Jut eszembe két matracunk van és a földön alszunk, rocksztár élet <3
végül amit
blogjában olvastam, és amivel abszolút egyet is értek:
1. paulo coelhotól azért érdemes tanulni, mert nagyon jó üzletember. ilyen sok szar klisét ilyen mennyiségben a fogyasztók elé tárni, ekkora sikerrel! tipikusan az a gyártó (nagyüzemi!), aki elhiteti az olvasóval, h
a) az olvasó érzékeny, és mély megrendüléssel fogadja az élet adta akadályokat, vagy akár a boldog dolgokat (lásd coelho valamennyi ponyvája)
b) az olvasó okos & olyan szinten művelt, jártas a tudományokban, akkora művészeti háttérrel rendelkezik, h az olyan bonyolult dolgokat, mint a CERN vagy a Vatikán egy csapásra át tud látni, és korokon átívelő tudása által képes megérteni pl. dan brown wcpapírját
néha nem értem az emberek mit miért tesznek és mondanak. néha úgy érzem engem mindeki meg akar bántani, de igazából neki ez csak napi rutin és nem számít én hanyadik voltam a sorban.
soksok minden felgyűlik bennem és nem mondom akkor abban a pillanatban, azátn amikor kérdezik mi a bajod sokszor már fogalmam sincs csak az érzés marad meg. az, hogy fáj. ilyenkor persze én vagyok a probléma gerjesztő...
idegesit ez a bizonytalanság, idegesít,hogy nehezem emésztek sok mindent amin csak át kéne libbenni. az is kurvára tud idegesíteni amikor lebecsülnek. pedig tudhatok többet igazából akarkánél és persze fordítva is így van. nem kell mindig a pofám alá dörgölni.
szeretnék most a volton lenni. nem, szeretném ha most tavaly lenne és a volt*on lennénk és franz ferdinand lenne és iszonyat szabadnak érezném magam. nem szeretnék felnőni. még nem.
pedig ez történik. a régi barátok egy emelettel feljebb teszik az orrukat és játszák a nagy egyetemistát, üzletembert és a kicsi érettségizett meg haljon meg. ilyet én nem akarok, nem akarom, hogy Virág vagy Robi csalódjon bennem és valami hüde kibaszott okos embernek adjam elő magam. mert már most is az vagyok xD muhahahahaaa. viccet félre téve, a gondjaimat szeretném majd velük megosztani nem azt, hogy én már hűde überkirályvagyokésleszarom a kis porbafingó dolgaitokat. mert kábé most ez van irányomba. persze olyanokat sem kell félteni a megjegyzésektől akiket igazán szeretek.... nah lényegtelen. ez így most kusza, de tessék kibogizni vagy várni vele télig.
tavaly volt első sor franci

* az idei volt és annak idei körülményei nem kellenek.
5 dolog, amit mindig megtalálnál a táskámban
1. mp3
2. szempillaspirál
3. hájdzsin :D
4. telefon
5. pénztárca tele vagy üresen
5 dolog a szobámból
1. apuci által készített bútorok <3
2. nyuszis bögre
3. plüssmaci
4. karszalagok
5. képek
5 dolog, amit mindig is meg akartam tenni életemben
1. franz ferdinand koncertre menni
2. lovasival interjút készíteni
3. starbucksolni
4. londonba menni (majd egyszer Robival)
5. foals koncertre menni (egyszer majd *-*)
5 dolog, ami mindig nagyon boldoggá tesz
1. Robiiiiii
2. barátok
3. koncertek
4. a megkönnyebbülés érzése (vizsgák után)
5. ölelgetés
5 dolog, amiért most [igazából már jó ideje] totál odavagyok
1. skins
2. indie
3. alter
4. a fekete keretes szemüvegem (végre másfél év után megtudtam venni <3)
5. fotózás
5 dolog a tennivaló listámról
1. fogyni
2. bekerülni az egyetemre
3. Róberttel fészbúkot csinálni
4. új blog sablon?
5. kitalálni mit akarok már szülinapra : D
5 helyett híresség, akivel randiznál/akihez hozzámennél
1. Mr. Zéka <3 A ROCKSZTÁRom^^
5 híresség, akinek a legjobb barátja szeretnél lenni
1. a skinsből bárkinek :"D
2. mischa barton
3. alex kapranos
4. stewie griffin
5. foals : D
4 híresség, akit kilőnél a Holdra
1. miley cyrus
2. afc
3. twillight csapat
4. hsm csapat
Neved?
Diána, de így csak az anyukám ági rokonok hívnak.
Hány éves vagy?
19
Hány éves szeretnél lenni?
16
Tanulsz?
igen
Milyen iskolában?
reméljük egyetemen
Mikor van a szülinapod?
július 15.
Hajad színe?
barna
Szemed színe?
azisbarna
Magasságod?
170 cm körül.
Beceneved?
Dius [ez jobban szeretem], Dia
Chips vagy édesség?
csipsz!
A barátaid fiúk vagy lányok?
is-is
Twix vagy Snickers?
snickers
Víz vagy tej?
is-is
Alma vagy narancs?
mindkettő
Répa vagy kukorica?
mindkettő
Gyümölcs vagy zöldség?
mindkettő
Cica vagy kutya?
cica
Cuki vagy helyes?
helyes
Hideg vagy meleg?
köztes állapot
Nagyváros vagy kicsi falu?
nagyváros.
Rock vagy rap?
rock
Mobiltelefon vagy vezetékes?
mobil
Te fényképezel vagy téged fényképeznek?
én fényképezek
Olvasás vagy írás?
mindkettő
Melyik a kedvenc…
Számod?
5, 15
Könyved?
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Filmed?
Zenekarod?
kispál
Énekesed?
LA
Színészed?
nincs.
Színésznőd?
nincs.
Sorozatod?
skins, narancsvidék, family guy
Számítógépes játékod?
sims
Kajád?
tésztás = olasz
Italod?
epres zöldtéé
Édességed?
nem tudom
Weboldalad?
az őket olvasom menü eberkéi <3 facebook, twitter, tumblr.
Folytasd…
A legijesztőbb dolog, ami valaha történt velem…
túl személyes
A legjobb barátom…
aki barátnő és Virágnak hívják.
A legjobb emlékem…
személyes <3
A tökéletes fiú számomra…
a fiúm.
Szerelmi életed…
Egyedül álló vagy?
nem
Te boldog vagy így?
abszolút
Ha egyedül álló vagy: szeretsz valakit?
-
Voltál már szerelmes a legjobb barátodba?
előfordult egyszer, de nincs semmi harag 1 hónap alatt kiderült ez nem megy nékünk.
Tudott róla?
igen, lásd fent.
Jövőd…
Mik a terveid a középiskolában?
már semmi talán azt a sulit ahonnan átmentem LKG-ba felrobbantani muhahahahaha
Ne menjen senki a Kosztolányi Dezső Gimibe!!!!!!
Készülsz főiskolára?
akarod mondani egyetemre igen.
Milyenre?
jog vagy nemzetközi izgatgatás [hahaha]
Meg akarsz házasodni?
meg, úgy majd egyszer : D
Akarsz majd gyerekeket?
biztosan.
Mennyit?
maximum egyet.
Hol szeretnél élni?
Budán : D
Álom munka?
jól fizet, szeretem, szeretnek
Álom autó?
ami egy lila bicikli : D
Hol akarsz megházasodni?
nemtudom.
Nászút?
nagyváros, london, párizs, amszterdamdam
Véletlenek…
Anélkül, hogy ránéznél az órára, mondd meg mennyi az idő!
17:38
Oké, akkor mennyi az idő valójában?
17:39
Nyújtsd ki egyenesen a bal kezed! Mi az amit először megérintesz?
coffee heaven-ös pohár
Jobb kezeddel?
képernyő.
Beszélsz most valakivel telefonon vagy msn-en?
nem
Kivel?
-
Mondd neki, hogy akarsz venni egy tehenet. Mit mondott erre?
-
Szuperhős vagy?
miazhogy
Mit tennél a pizzádra?
sajt, kukorica, bacon, ananász, paradicsom, pizzaszósz.
Szereted a szőlőt?
szeretem
Melyik színűt szereted?
mindekettőt
Van mobilod?
van.
Milyen színű?
fekete és fém.
Milyen márkájú?
nokíííjja
Mit ettél utoljára?
szecsuánit rizzsel
Mit ittál utoljára?
vizet.
Mit hallottál utoljára?
Incubus – Love Hurts
Volt olyan hogy…
Énekeltél, mert azt hitted, hogy senki sem hallja, közben meg mégis?
igen
Voltál már szerelmes?
igen
Viszonozott szerelem volt?
igen
Mondtad már valakinek, hogy szereted?
igen
Volt olyan, hogy azt mondtad valakinek, hogy szereted és úgy is gondoltad?
igen
És olyan, hogy azt mondtad, hogy szereted, de nem gondoltad komolyan?
igen
Elhagytad már az országot?
igen
Volt olyan film vagy sorozat, amit nem vallanál be, hogy néztél?
nem
Talált már el labda?
igen.
Tetszett ez a felmérés?
jah.
Ki az a személy, akivel utoljára…
Beszéltél?
Apu
Akit felhívtál?
Anyu
Aki téged hívott?
Szilárd
Akivel moziba mentél?
mindenki
Akit láttál?
Apu
Akivel nevettél?
Robiii
Akit megöleltél?
Robiii
Most…
Mit nézel?
a kérdést.
Mit hallgatsz?
már semmit
Eszel?
nem.
Iszol?
nem.
Kivel beszélsz?
senkivel.
Kire vársz?
Robira
Dátum?
2010. június 22.
Helyszín?
szobám
Mire gondolsz?
mikor jön már Robi
éhes vagyok vagy mégsem?
Milyen nap van?
hétfő
Hol fogtad utoljára valakinek a kezét? - ehh a moszkván a fiúmét^^
Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd? - kétlem, de azért megpróbálnám végülis a nagyszülőknek is sikerült
Bealszol a tévé előtt? - nem tévézek
Ittál már tejet közvetlenül a dobozból? - asszem
Nyertél már valaha betűző versenyt? - mijezamerika?
Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal? - nem emlékszem, volt ilyen?
Gyorsan gépelsz? - néha igen, néha nem
Félsz a sötétben? - abszolút
Most van valaki, aki tetszik? - NANÁ ;D
Szerencseszámod? - 5, 15
Nyertél már lottón? - igen :P asszem 3-as volt és nagypapám szelvényébe én írtam a számokat
Most iszol valamit? - vizet
Ettél valaha bogarat? - persze, múltkor is benyeltem egy szunyogot, fene a pofáját, hogy berepült :/
Most van valaki, aki hiányzik? - igen
Mit kérsz karácsonyra? - 5ös vizsgákat xD
Ismered a muffinembert? - persze nagy haverok vagyunk : D
Beszélsz álmodban? - talán
Emlékszel az első csókodra? - nem xD
Reptettél valaha sárkányt? - nem
Mikor mentél legutóbb úszni és hova? - nem tudom :/
Sikeresnek tartod magad? - majd kiderül
Kábé hány ember száma van a mobilodban? - van egy pár de, hogy hány azt nem tudom...
Szerettél volna valaha kapni egy lovat? - volt lovam
Mik a terveid holnapra? - kiscsillag koncert
Mit csináltál múlt hétvégén? - a fiúmmal mászkáltam és néztük a skins-t
Most hiányzik a suli? - nemnemnem : D állítólag szeptemberben majd fog amikor már egyetemista leszek o_O
Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret? - hát Ő és tegnap este msn-en
Szeretsz szingli lenni? - az micsoda?netán egyedülálló nem? utálom a divat szavakat és nem szeretek egyedülálló lenni. de csak azért, hogy legyen valaki az nálam nem játszik.
Szereted a szobádat? - szeretem és még jobban foogm szeretni ha végre sikerül átrendeznem vagy mi a szösz.
Ki a hősöd? - ezen még nem gondolkoztam
Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)? - ebédelek.
Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál? - a fiúmat ;D
Mi a kedvenc ételed? - sok van,pl.: olasz kaják
Ettél valaha kutyakaját? - nem
Őszinte ember vagy? - általábanigen
Szereted a ham&eggs-et? - még nem ettem =)
Mi az a három dolog, ami mindig nálad van? - fényképezőgép, mobil, bérlet
Van valamilyen sebhelyed? - nem tudok róla
Szereted az akciót, a pörgést? - miazhogy : D
Mi szeretnél lenni ha nagy leszel? - boldog
Mi a legnagyobb titkod? - hát azt megtartom magamnak ;D
Milyen gyakran telefonálsz? - néha
Hiszel a szerelemben? - igen
Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg? - vanvan
Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy pasin/nőn? - zusammen
Kit öleltél meg utoljára? - Robiii
Jól kijössz a családoddal? - igen
Hol van a mobilod? - töltőn, már megint...
Mit ettél utoljára? - pizzás táskát *-*
Mi a kedvenc színed? - lilaaa
Milyen filmet láttál utoljára moziban? - mikor is voltam utoljára moziban??? O_O passzolok
Most milyen dalt hallgatsz? - 30y - Szív-szalutál-szív
Most mire vágysz? - sztárbákszra
Melyik a kedvenc kocsid? - nincs
Most nézel valamit a tévében? - nem
Kivel beszéltél utoljára mobilon? - Apuval

drukkoljatok nagy erőkkel, hogy mindenből valami olyan tételt húzzak amit maximálisan előtudok adni. azért maximális mert hát egyetem *-* főleg töri és magyarra vonatkozik a többiből a jó kategória is elég. vagy nem o_O
<3
még mindig írtózom a "pasi" kifejezéstől de kivált kép akkor mikor a fiúmra használják ezt. ha valki azt moindja "a te pasid...." akkor kultúrltan mosolygok és még kúltúráltabban magamban elküldöm a jó büdös francba. persze a megkülönbözetések végett a voltbarátaimra néha [előszerettel :"D] használom ezt a kifejezést. de nekem barátom van vagy fiúm és nem pedig... szóval értitek. elnézést ha ezzel valakit megbántottam de akkor legyen én a visszamaradott, vállalom!
már mindenem tele van az érettségivel. lehetne mondjuk péntek és akkor már felszabadult lennék.
amúgy a skins buli nekem nagyon tetszett, bárki bármit mond. lukefreddie fijú azt tette amit szerintem tennie kellett, mert nem dj hanem színész még mindig. de hangulatteremtésben 5* és nem csak azért mert ohhh jaaaj ő játszotta freddie-t. én nem így működöm : D persze ettől függetlenül síkítottam mikor meghallotama főcímet és kattingattam mert emlék mindig kell. mostanság gép nélkül egy lépést sem teszek. jó hát persze ez édesanyucimnak nem tetszik mert ugye bár az az ő gépe ^^" hoppácska.
tökretökretökre ideges vagyok a szóbeli miatt, tudom nyugodjak meg bláblá meg könnyű ésatöbbi. de 17-én ami most csüt mindeki reggel 8tól egészen addig drukkol amíg nem jöttem ki. hivatalosan délben, de lesz az sztem 1 vagy fél 1 is. de hallani fogjátok midőn a kő leesik szívemről.
aztán meg lazulllás ezzel. hiszen csütörtöktől kezdődik!!!!!!!
jah amúgy a hárdkórtanulás: 4kor lefeküdtem aludni, majd 8 előtt felkeltem, ettem néztem azt a szar rtl-t és tanultam, aztán 12-13-ig aludtam egy keveset majd ebédeltem és 2től ismét szolgálatban voltam 7-ig. nemsokára meg újra. de most már nem törit. nemnem. az más sokkk volt.
jah és megígértem, hogy találkozom: Virággal, Nikivel, Helgával, Szaszával, Dorkával, Szandival, Sziszivel és természetesen Róberttel de hát vele mindig ♥
akartam valami bejegyzést írni itt a barátságról, meg barátokról, meg megszakadt barátságokról de sok minden van benne múlt és egyéb szóval penzu esélyes a dolog...
a lényeg, hogy nem értem, hogy miért van az, hogy ami most van de még sincs : D



Create a Tumblr Playlist at MixPod.com